Gragger Róbert-díj
A Gragger Róbert-díjat Vizkelety András akadémikus, a Magyar Germanisták Társaságának tiszteletbeli elnöke alapította. Átadására minden páros évben kerül sor. A díj alapítása a következő célkitűzéseket követi:
(a) A germanisztikai kutatások jelentőségére kívánja felhívni a tudományos közvélemény figyelmét.
(b) El kívánja ismerni a germanisztikai kutatásokban elért kiemelkedő teljesítményt.
(c) Jelentős pénzösszeggel kívánja támogatni a díjazott germanisták további kutatómunkáját.
A Gragger Róbert-díjjal kapcsolatos pályázati kiírás
A Gragger Róbert-díjat 2010-ben a Kuratórium döntése értelmében Dr. Propszt Eszter, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Nemzetiségi Intézetének oktatója vehette át oktatási és tudományos tevékenységéért.
A Gragger Róbert-díjat 2008-ban a Kuratórium döntése értelmében Dr. Bombitz Attila, az SZTE oktatója vehette át irodalomtudományi, kritikusi munkájáért és kultúraközvetítő tevékenységéért.
A díjat a Gagger Róbert-díj Kuratóriumának döntése értelmében első ízben, 2006-ban, Dr. Rada Roberta, az ELTE oktatója vehette át Tabus und Euphemismen in der deutschen Gegenwartssprache c. könyvéért.
